Születés ünneplés

Születés, nap, vagy név?

Születésnap. Évente tudatosul, tényleg létezünk. Nem kérdezték akarjuk-e. Megajándékoztak vele. Öröm költözött a házba, család lettünk. Nagy vállalkozás, minden szükségeset előteremteni, ezért még értékesebb is. Ha tudnánk előre mily bonyolulttá válhat…

Ki is halna az emberiség, ha ennél többet sőt, ha csak ennek minden gondját előre látnánk. De az öröm a lényeg és a lehetőség, ami minden születés gyökér-élménye.

Jó nekünk. Jó, hogy vagyunk és jeles napnak hívjuk. Igyekszünk együtt tölteni az időnket és a bendőnket. Közös emlékezet méltó módon arra, aki dajkált és óvott.

Keleten a születésnap időpontjánál nagyobb jelentősége van a névnapnak. Sokszor a születés körülményei, a baba első viselkedési mintázata alapján kapja a nevet, vagy egy nagy várakozásból adódóan. Minden esetben a szülők saját önálló döntése.
Ezért a névadásnak kultikus jelentősége van. Például így választanak és ünneplik a védőszenteket, mert:

A névadás azt fejezi ki, milyen vagy, milyennek szeretnénk látni, ki is vagy igazából.
Mert fontos az, amivel hozzájárulsz a közösség értékéhez.
Te is így élsz, vagy csak vagy?

Gyermekkori enigmák

Ápolnak, táplálnak, életben tartanak… Így kezdtünk megérkezni, az első tudatos létemlékeink csak ezek után a korai gyermekkorban születnek. Persze akad a rokonok jóvoltából 1-2 sokszor elmesélt élmény, ami a saját emlékezésünk határait kitágítja és beépül a történetünk legelejére. De ami megmarad, még így is oly kevés…

Titokzatos a létezés, mint egy lebegés vagy úszás a határtalan térben.
Tele egy ismeretlen erő ölelésével.

A születésben soha sincs aggodalom. Azt mi tesszük bele. Elrontunk annyi mindent, még az utódok egészségét is veszélyeztetjük sokszor. De ettől a létezés titka – marad érintetlen.
Aki fürkészi, hogy mit üzen ez az egész, nem elégedhet meg annyival, hogy kifejlődtünk, hát még milyen ősökből… De ez hitkérdés, nem feszegetem tovább. A saját megélésem érdekesebb:

Fenyő-élmény

Születésem a közeli karácsony hírét hozza, már csak pár nap van vissza. Ideje megállni.
A fenyők előkerülnek, számomra sokszorosan is, mert a tél varázslatát olyan módon éltem meg, ami feledhetetlen. Az örök lombú, suhogó óriások, amik az ég felé törnek és karjaikkal lenyúlnak a földig és az emberekhez, minden gyerek csodálatát kiváltja. Mily különlegesek ezek a sudár fenyők. Vannak hosszú tüskés, fekete vagy vörös törzsű apró, cingál és termetes vastag példányok. Szirtekről kihajló, kockázatot vállaló, szinte semmi talajból élő, kövek erezetébe kapaszkodó matuzsálemek és népes suhanc oltványaik, melyek életfeladata töretlenül az élet továbbadása. Hát nem titokzatos..?

Amikor a Csorba-tó mellett egy téli reggelen kibámultam az ablakon és sorban egymás mellett, mint kihegyezett ceruzák ágaskodtak, miközben frissen esett vastag hópaplan fedte az ágaikat, elrévedt tekintetem a végtelenben. Milyen jó egy ilyen úton haladni előre! Le is rajzoltam zsírkrétával, de az igazi kép bennem van.
Akkor lett a kedvenc fám a fenyő. Szívesen sétálok a karácsonyfa árusok szigetein, érezve a mennyei illatot. És látva, felidézve ezt a csodás képet, amint sorakoznak szépen, ünnepi díszben, mutatva az igazi utat.